Tanulmányaink befejezése után – vagy még jobb, ha már közben – megtalálni a tökéletes párt, majd egy nem is túl hosszú, nem is túl rövid udvarlási időszakot követően megtörténhet az eljegyzés, az esküvő, jöhetnek a gyerekek.
Fiatalként sokan megtapasztaljuk a fent előrevetített forgatókönyv társadalmi és családi nyomását, miközben csak kapkodjuk a fejünket a körülöttünk köttetett esküvők és megszülető gyermekek között, ezer kérdéssel a fejünkben. Vajon a jó párkapcsolatban vagyok? Vele szeretnék együtt élni? Kit válasszak, ki lesz a számomra megfelelő? Képes vagyok egyáltalán elköteleződni? Mihez kezdjek az intimitásbeli nehézségeimmel?
A kapunyitási nehézségek jellemzően két fő időszakban csúcsosodnak ki, először a tanulmányok befejezésével az életkezdés időszakában, másodszor pedig a húszas évek végén, harmincas évek elején. Ekkor jellemzően a „Tényleg ez lesz az életem?” és a „Biztosan vele szeretném-e élni?” kérdések a leghangosabbak bennünk. A hosszú távú párkapcsolatainkra a fiatal felnőttkorban számos tényező hat, én most háromra szeretnék kitérni.
Egzisztenciális szorongás
Egyszerre éljük át és teremtjük meg a saját világunkat. Megalkotjuk azt, ami mi vagyunk, és ami körülvesz minket, így válunk felelőssé saját magunkért és a döntéseinkért. Talán, ha picit beleengedjük magunkat, megérezhetjük, milyen nyomást okozhat ez a gondolat. Egyszerre jelent óriási szabadságot, hiszen azzá válok – és azzá alakítom a párkapcsolatomat is –, amivé szeretnék, de ezzel együtt megjelenik a szorongás is. Hiszen, ha én döntök, én vagyok a felelős, én is fogok hibázni. Akkor rajtam múlik a siker és a kudarc.
Sokszor tudattalanul is keressük a megkönnyebbülést: kerüljük a döntéshozatalt, az elköteleződést, az autonóm cselekvést, hiszen ezek saját bizonytalanságunkat tudatosítanák bennünk. Helyette struktúrát, autoritást, valami nálunk nagyobbat keresünk, vagy a dolgok látszatába kapaszkodunk bele. Így a megtapasztalt valóság tőlünk függetlennek tűnik. A fiatal felnőttkor pedig éppen az az időszak, amikor egyre inkább elkezdünk felelősséget vállalni magunkért párkapcsolati szempontból is. Hogyan testesülhet meg ez az egzisztenciális szorongás a gyakorlatban? Mutathatja magát akár az intim kapcsolatok, vagy a valódi közelség kerülésében, a partnerkapcsolatok váltogatásában, de megjelenhet túlzott függés, illetve felelősséghárítás formájában is.
A nehézség feloldása mégis ott rejlik, hogy tudatosítjuk a saját szerepünket, lehetőségeinket, és kísérletezve az alternatívákkal elkezdjük alakítani az utunkat. Ez egyáltalán nem egyszerű, és ha elakadásunk van a területen, annak jellemzően megvan az egyéni története, például a saját felnövekedésünk sebeiből táplálkozva.
Felnövésünk sebei
Párkapcsolati életünket és párkeresésünket emellett mélyen meghatározza a származási családunk, illetve azok a tapasztalatok, amiket egészen kicsiként szereztünk másokkal, gondolva itt nemcsak a jelentős felnőttekre, hanem a kortársakra is. Ezek a korai tapasztalatok tanítják meg nekünk azt, hogy hogyan is működnek a kapcsolatok, várható-e bennük szeretet, stabilitás, biztonság, mi beleillünk-e a többiek közé, szerethetőek, értékesek vagyunk-e.
Nehéz tapasztalatokból kialakulhatnak olyan gátló kötődési sémák, amik aztán nagyon megnehezítik, hogy bele tudjuk magunkat engedni egy kapcsolatba. Klienseimmel azt tapasztalom, hogy a sémákkal való megküzdés fiatal felnőttként különösen nehéz lehet. Hiszen itt indulunk neki „élesben” az életünknek, az első komolyabb kapcsolati próbálkozások pedig az addig szunnyádó, még megdolgozatlan sémákat is előhozhatják. A fő kötődési sémáinkról röviden:
- érzelmi depriváció séma: úgy érezzük, nem kapjuk meg a kellő szeretetet, figyelmet, empátiát, védelmet, iránymutatást a kapcsolatban
- elhagyatottság séma: annak az élménye, hogy a kapcsolataink instabilak, és a másik bármikor kiléphet belőle, vagy érzelmileg érezzük magunkat egyedül
- bizalmatlanság séma: úgy érezzük, nem bízhatunk másokban, mert bánthatnak, kinevethetnek, megalázhatnak minket
- társas elszigetelődés séma: a másság élménye, azt érezzük, nem illünk igazán sehova
- csökkentértékűség séma: azt éljük meg, hogy nem érünk annyit, mint mások, valami baj van velünk
Mi az a sémakémia, és miért választunk hasonló partnereket?
Sémáink már önmagukban is nagy nehézséget okozhatnak, de emellett lehet, hogy a séma-kémiával is számolnunk kell. Ez azt jelenti, hogy a séma okozta ismerősség miatt hajlamosak lehetünk olyan párt választani, aki jó eséllyel be is mozgatja a jellemző rossz érzést. Magyarázható vele, ha a kapcsolataink sokszor hasonló forgatókönyv szerint zajlanak. Akkor is a sémák működhetnek, ha nagyon kerüljük a közelséget, esetleg éppen ellenkezőleg, erőteljesen megpróbáljuk kicsikarni, biztosítani azt.
Ha azt érezzük, lehet dolgunk gátló sémákkal, érdemes feltárnunk a történetét, majd megfigyelnünk, milyen helyzetek aktiválják bennünk őket. Ha megtanulunk egyre inkább ráhangolódni saját szükségleteinkre, képessé válhatunk új reakciókat kifejleszteni, nem belekerülve a szokásos táncba. Tudatossággal egyénileg is sokat elérhetünk, de érdemes pszichológus segítségét kérni a folyamatban.
Társadalmi és családi nyomás
A létünkből fakadó szorongáson és az egyéni életutunk során megtapasztalt nehézségeken túl jelentősen nehezítheti a dolgunkat az, amit szűkebb-tágabb környezetünkben magunk körül tapasztalhatunk. A családból és a társadalomból érkező üzenetek elbizonytalaníthatnak, továbbá, ha nagyon hangosnak érezzük őket, meg is gátolhatnak a saját valódi álláspontunk megdolgozásában. Hiszen például, ha erőteljesen, elvárás szintjén közvetíti felém a családom, hogy csak házasságban élni elfogadható, esetleg nehezen ismerhetek rá, ha én más kapcsolati formára vágyom. Vagy ha gyakran elhangzik közöttünk, hogy mindenki fiatalon szült gyermeket, szorongató lehet, ha közeledek egy bizonyos életkor felé.
A társas összehasonlítás természetes folyamat, de érdemes rá mégis felkészülnünk. Az üléseken újra és újra előkerülő téma, hogy a telefonunkat görgetve szembe találjuk magunkat mások tökéletes életével, miközben a sajátunkat közel sem érezzük annak. Fontos tudatosítanunk, hogy a közösségi médiára senki nem a kudarcait, a válását, vagy a kellemetlen élményeit posztolja – miközben persze mind élünk meg nehézségeket. Mások boldogságát, eredményességét eltúlzó, de legalábbis elég egyoldalú képpel találkozunk, így érdemes elkerülnünk a hasonlítgatást.
Mi van, ha nem az a kérdés, hogy jól választasz-e, hanem az, hogy mennyire ismered önmagad?
Sokan éveket töltenek azzal, hogy a „tökéletes döntést” keresik. Közben pedig elsiklanak afelett, hogy a bizonytalanság az élet természetes része, és hogy a legtöbb kapcsolati nehézséget nem egyetlen rossz döntés, hanem a feldolgozatlan félelmek, sérülések és mintázatok tartják fenn.
Ha gyakran bizonytalanodsz el a kapcsolataidban, nehezen köteleződsz el, vagy úgy érzed, ugyanazok a minták ismétlődnek az életedben, érdemes lehet mélyebben megérteni a háttérben működő sémákat. Pszichológusaink ebben is támogatni tudnak.
Gyakran ismételt kérdések
Miért félek attól, hogy rosszul választok párt?
A párválasztással kapcsolatos szorongás gyakran nem csupán a partner személyéről szól. A háttérben megjelenhet a felelősségtől való félelem, az egzisztenciális szorongás, korábbi kapcsolati sérülések vagy a családból hozott kötődési minták hatása is.
Mi az a kapunyitási pánik?
A kapunyitási pánik a fiatal felnőttkor egyik gyakori nehézsége, amikor a tanulmányok befejezése, a karrierépítés, a párkapcsolati döntések és az önálló élet kialakítása egyszerre jelent nyomást. Ilyenkor gyakoriak a bizonytalansággal és elköteleződéssel kapcsolatos kérdések.
Hogyan befolyásolják a sémák a párkapcsolati döntéseinket?
A korai kapcsolati tapasztalatokból kialakuló sémák meghatározhatják, hogyan látjuk önmagunkat és másokat. Emiatt hajlamosak lehetünk újra és újra hasonló kapcsolati helyzeteket vagy partnereket választani, még akkor is, ha ezek hosszú távon fájdalmat okoznak számunkra.
Források
Yalom, I. D. (2020). Existential psychotherapy. Hachette UK.
Young, J. E., & Klosko, J. S. (1994). Reinventing your life. PT Gramedia Pustaka Utama.
